"Az, hogy bekapcsolod, és Működik, nem jelenti azt, hogy hibátlan!"®           "A Számítógép füsttel működik. Ha az kijön belőle, mindennek vége!"           "Az elmélet, és a gyakorlat között elméletileg nincsen különbség, gyakorlatilag van"           "hacker gondolkodás: ha pingre ugat a kutya, nem matatsz a zárral."

2009. augusztus 20., csütörtök

Lopós Microsoft - rácsaptak a kezükre végre!


Hát eljött végre ez a pillanat is! Amerikában rákoppintottak a Microsoft fejére megint, de most nagyobbat szolt! A Redmondi konszernnél túlságosan elkényelmesedtek, hogy mindent megtehetnek!

Összelopkodják a mások által elkészített jobb elgondolásokat, és beintegrálják a saját szoftvereikbe. Fizetni nem fizetnek érte, de tönkre is teszik az elgondolás eredeti kiagyalóit, mivel piaci fölényükkel elnyomják a kisebb kezdeményezéseket! Erre példa a jelenlegi eset is, ahol-is az:
"..amerikai szövetségi bíróság összesen közel 290 millió dollárnyi bírság megfizetésére kötelezte, valamint eltiltotta Word szövegszerkesztő programja forgalmazásától a Microsoftot. A súlyos büntetést a bíróság azért szabta ki a redmondi szoftvercégre, mert az meglátása szerint tudatosan és rosszhiszeműen sértette meg egy kanadai vállalat szabadalmát."
Az egészben viccnek azt tartom, hogy pontosan úgy csinálnak, mintha nem lenne a piacon ingyenesen elérhető olyan szoftver, amivel a Vállalkozások tökéletesen el tudják látni mindennapi feladataikat. (Erről bővebben a tárgyalt cikkek után, alul!) Az igaz, hogy a nagyobb Cégek nehezen fognak tudni eladni bármilyen ingyenes Szoftvert, de hagy ne sajnáljam már őket ezért!!!

"A Microsoft szerint "súlyos következményei" lesznek annak, ha egy amerikai szövetségi bíróság nem helyezi átmenetileg hatályon kívül azt a hónap közepén vele szemben hozott végzést, amely megtiltja számára a Word ill. Office szoftvercsomagjainak forgalmazását az Egyesült Államok területén. Redmond szerint ugyanis szoftverei olyan fontos szerepet töltenek be a vállakozások és egyáltalán az egész ország életében, hogy megvásárlásuk ellehetetlenítése helyrehozhatatlan károkat okoz majd nem csak számára, de a programjaira épülő amerikai gazdaság számára is.


"Bár a végzés nem érinti a Microsoft korábbi Office-ügyfeleit, azok a fogyasztók és vállakozások azonban, akiknek az Office vagy a Word újabb kópiáira lenne szükségük, nehéz helyzetbe kerülnének alternatív szoftverek hiányában". Ez - állítják a Microsoft ügyvédei - "jelentős közzavart" okozna "a köz vitathatatlanul komoly függősége miatt a szóban forgó termékektől".

A Microsoftot még a hónap közepén tiltotta el egy szövetségi bíróság Word szoftverének - illetve arra épülő Office csomagjának - forgalmazásától, amiért állítólag szándékosan sértette meg irodai programcsomagja újabb kiadásaiban egy másik amerikai vállakozás XML-alapú dokumentumkezelésre vonatkozó szabadalmát.

Bár Redmond fellebezését jelentette be az ítélettel kapcsolatban, a most kifogásolt végzés azonban a másodfokú döntés meghozataláig is eltiltaná a Microsoftot legnagyobb "fejőstehenének" számító szoftverei forgalmazásától. Ez - állítja a szoftverkonszern - helyrehozhatatlan károkat okozna számára abban az esetben is, ha másodfokon esetleg számára kedvező döntés születne a perben.

A cég egyébként már napokkal ezelőtt figyelmeztette legnagyobb partnereit - köztük a Dell-t, a HP-t és a Best Buy-t is -, hogy készüljenek fel jelentős zavarokra és bevételkiesésre a Word-eladások betiltása kapcsán, amennyiben nem sikerül a tiltó végzés hatályon kívül helyezését elérni. Ugyanakkor sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy amennyiben ez mégsem sikerül, a Microsoft akkor sem fogja megkockáztatni a Word piacvesztését, hanem inkább gyorsan licenszeli majd a technológiát a szabadalom tulajdonosától, amely azonban ebben az esetben minden bizonnyal az egyébként várhatónál jóval nagyobb összeget tud majd ezért kicsikarni a redmondi konszerntől."






Szóval ezt az egész cirkuszt viccnek tartom, és ezúton is felhívom kedves ismerőseim, Barátaim, és Kuncsaftjaim figyelmét pár apróságra!

  1. Ingyenesen elérhető, letölthető Open Office Csomag.org ( Itt! )
  2. Ez a Szoftvercsomag sokkal stabilabb, és mivel kisebb a gépigénye ugyanazon gépen gyorsabban is fut!
  3. Megbízhatóságban, kezelhetőségben semmivel sem marad el a Redmondiak által ajánlottól, SŐT!
  4. Kezelése igen egyszerű, és meglehetősen hasonlatos az MS-éhez!
  5. Sajnos ez teljesen ingyenes, így nem sértesz vele törvényt, ha megvétel nélkül használod!
  6. Kicsit szerintem még többet is tud!

Az Open Office.org Windows's-os verziójának letöltése:

Enjoy!

2009. augusztus 17., hétfő

Parasztvakítás felső fokon! - Böngészőháborúk

Nos nem is tudom, hogy hol kezdjem...

..talán ott, hogy az Interneten bolyongva, vagy különböző szakértőket hallgatva aztán tényleg nem tudja az egyszeri ember, hogy ki állít igazat. Bevallom, néha még engem, (Aki értek hozzá) is zavarba hoznak az állításaikkal, ugyanis meglehetősen hangzatos, és hihetőnek tűnő érvekkel szeretik azt alátámasztani. És mint ilyen, könnyen elkezd kételkedni az ember: Mi van ha én tévedek? (Ugyebár ez csak azzal fordulhat elő, aki van olyan intelligens, és nyitott, hogy nem hiszi magát tévedhetetlennek, és hajlandó folyamatosan tanulni, fejlődni)

Történt ugyanis, hogy egy cikket olvasva elkezdtem kételkedni abban, amiről meglehetősen sok keserves tapasztalat után vagyok meggyőződve! (Ez így máris érdekes.) Meggyőződésem, hogy az Internet Explorer 6 igencsak elavult szoftver, de még mindig jobb, és használhatóbb, mint az IE 7, vagy akár az IE 8. Sajnos azokon a gépeken, amiken ez utóbbiakat láttam böngészőként működni, meglehetősen kellemetlen tapasztalataim voltak, mind a sebesség, mind a megbízhatóság, és komfortérzet területén. Példának okáért ha böngészek a neten, akkor nem a böngészővel szeretnék foglalkozni, és a Hülye kérdéseivel, hanem az adott oldal tartalmával.


Természetesen a saját gépeimen ezzel nincs is gond, az egyiken (A Főgép) Linux fut, a másikra pediglen a Firefox legújabb, legfrissebb verzióját toltam fel. (Firefox 3.5) Ezek 1-2 igen hasznos Plugin segítségével olyan komfortot nyújtanak Böngészés közben, ami a 21. században már elvárható egy böngészőtől!

Jómagam alig találkozom olyan emberrel, aki még IE-t használ, a legtöbbjük Firefoxot, esetleg Operát.

Miközben Weblapokat is készítgetek, és ismerőseim is készítgetik, meglehetősen sok böngészős problémát ismerünk. Persze nem ez a fő profilunk, tehát nem vagyunk a szakma nagymesterei, de nem is számítunk teljesen kezdőnek sem. Nyílt titok, hogy azt a szabványt, amit a Microsoft vezetett be a weblapok készítésénél, és mára igen elterjedté vált, azt pont ők tartják be a legkevésbé, és böngészőiken nem is jelennek meg hibátlanul. Ez egyébként végiggondolva inkább siralmas, mint nevetséges, de igencsak megnehezíti a Webfejlesztők életét.

A Mai kor igényei igencsak eljártak már az IE 6-os verziója felett, de még mindig ez a legelterjedtebb böngésző, (Ez statisztikai állítás, bár én ezt nem annyira hiszem el.) holott a mai Weblapok megjelenítéséhez, és az új szabványok kiszolgálásához igen kevés a tudása. Egyszerűen eljárt felette az idő.

Egy most olvasott cikk szerint azonban a Webfejlesztők életét igencsak megkeseríti, hogy a felhasználók jelentős százaléka nem hajlandó váltani, és amíg a Windows XP és Windows 2000 rendszert használják, ez nem akar változni. Nem csodálom, az hogy ehhez a két rendszerhez adott, teljesen integrált - el nem távolítható böngésző, ami telepítés után a rendelkezésünkre is áll, nem kell külön telepíteni, és ezeken a rendszereken legalábbis stabilabban működik, könnyebben használható, mint frissített változatai, nem akar "kihalni".

Ha a frissített változatai úgy működnének, ahogyan az elvárható, és nem keserítenék meg a felhasználók életét különböző marhaságaikkal, valószínűleg már régen megváltak volna tőle. Vagy ha a "Drága" Microsoft nem hangoztatná folyamatosan, hogy ők a legjobbak, és csak az ő szoftvereikben lehet megbízni, mást ne használj, mert ráfázol, és hasonlók, akkor sokkal több ember váltana át az igencsak jobban használható Firefox, vagy Opera böngészőkre! Amiben ugyebár így nem bíznak meg, ráadásnak külön kell telepíteni a rendszer után. A frissebb IE verziókról meg vagy tudják, hogy milyen vagy hallották. Így marad a 6-os verzió.

Ez ám a Róka fogta csuka!

Az említett Cikk (Klikk IDE) igencsak verdesi ki nálam a biztosítékot, mert a meglehetősen használhatatlan, komforttalan IE 7-et, és 8-at ajánlgatja, vagy esetleg a Firefox, Opera használatát is megemlíti.

Külön élményszámba megy, hogy egy olyan oldalt is bemutat, ami az IE 6 száműzését tűzte ki céljául, állítólag a fejlődés érdekében. Egy mozgalom, a "haladás szellemében"!


Nos ez az állítólag fejlesztéseket támogató oldal, ami mögött komoly fejlesztői csoportok állanak, IE6-on jelent meg a legkevésbé problémásan! Ez pedig már önmagában vicc!!!

Firefox 3.5 alatt az első alkalom után nem volt hajlandó többet megjelenni, E7-en egyáltalán!
Kíváncsian várom ismerőseim, vagy bárki visszajelzését, hogy IE8 alatt hogyan viselkedik.

Az első alkalommal megjelent, majd az egyik al-oldalra kívántam navigálni, de többet az oldal semelyik lapja nem jelent meg. A böngésző újraindítása után a jelenség megismétlődött. 1-szer megjelenik, majd többet sem! :D Megkíséreltem az ott szemléltetett kódbemutatót megjeleníteni, merő kíváncsiságból, de semmi eredmény. Végtelen töltögetés, mindenféle eredmény nélkül. (Most, hogy ezt állítom, és a Bejegyzés vége felé közelítünk, a Firefox végre megjelenített egy oldalt. :D Csak hogy rám cáfolhasson. Természetesen más oldalakat kipróbáltam, és azok igen gyorsan betöltöttek. Az IE7 még mindig eredmény nélkül birkózik a feladattal, majd idő-túllép. Frissítés után birkózik, majd időt-túllép... folyamatosan.)

Ráadásnak igencsak gyanús a közölt adat is, mely szerint:

"még mindig az Internet Explorer 6 a leggyakrabban használt böngésző. Az összes (otthoni és vállalati) felhasználók 27,2 százaléka veszi igénybe az igencsak koros böngésző szolgáltatásait, amelynek támogatásáról már számos népszerű, sokat látogatott portál lemondott. A második helyen az Internet Explorer 7 található a maga 23,1 százalékával, míg a Firefox 3.0 16,2 százalékkal kapaszkodik."
Egyáltalán nem ilyen arányokkal találkozom! És egy kis valódi adat, hogy alá is támasszam valamivel a dolgot. -----> Az 1 Milliárdodik + x letöltés azóta is Klikk ide!

Na én most eldöntöttem. Eddig is a Firefoxot ajánlottam, és telepítettem a Kuncsaftjaimnak, de most a Cikk megírása után a támogatói link is kikerül!

Még egy kis ízelítő a Böngészőháborúkról: EU: nem elég az Internet Explorer eltávolítása (A Cikkhez Klikk IDE!)

"Az Európai Bizottság gyorsan válaszolt a Microsoft lépésére: az Internet Explorer eltávolítása önmagában nem ad választási lehetőséget a felhasználóknak, így szükség van a kínálat feltüntetésére az operációs rendszerben."


Tehát nem elég, hogy az Internet Explorer eltávolítható lesz az új rendszerükből, ( Windows 7 ) hanem annak tartalmaznia kell majd az alternatív választható böngészőket is!

Tudod mit? Ha még nem használod töltsd le most!

Még a végén hivatalosan is megállapítják, hogy nem csak a Microsoft létezik a Piacon, mint szoftvergyártó. Hogy mik vannak...


2009. augusztus 16., vasárnap

WiFi - GiFi a továbbfejlődés útja... és Bluetooth 3.0 + HS

A jelenlegi technikai lehetőségeinkhez képest igen el vagyunk maradva, tehát az alábbi két fejlesztés már meglehetősen időszerűvé vált!

WiFi után jöhet a GiFi


"A WiFi már jó ideje leigázta a laptopokat és lassan a mobiltelefonok felső kategóriájának is alaptartozéka. A WiFi a Bluetooth átvitelhez képest nagyobb hatótávolsággal és lényegesen nagyobb sebességgel kecsegtet, mely 11 és 54 megabit is lehet. A Melbourne-i Egyetem (Ausztrália) nemrég mutatta be a WiFi továbbfejlesztett változatát a GiFi-t, mely ugyan csak 10 méteres hatótávolsággal rendelkezik, de cserébe 5 gigabites sávszélességet biztosít, méghozzá az eddig kihasználatlan 60GHz-es tartományban. A GiFi érdekessége, hogy a bravúros sebességet egy 10 dollárnál alacsonyabb költségű, mindössze 5 milliméteres CMOS chip és 1 milliméteres antenna sebességgel mutatták be, mely mindössze 2 Wattot fogyasztott. A fejlesztők szerint az új technológia 2009-ben már piacra is kerülhet." / Szerző: (An)Dante - http://mobilarena.hu /

Az eredeti Cikk: http://mobilarena.hu/hir/wifi_utan_johet_a_gifi.html


Elkészült a Bluetooth 3.0 + HS


"A Bluetooth SIG hivatalosan is útjára indította a Bluetooth 3.0+ HS szabványt, mely a Bluetooth és WLAN (802.11g) átvitel között teremt átjárást, maximum 24 megabites átviteli sebességet biztosítva. Az opcionális „High Speed” szabvány nagyobb fájlok átvitelét ad-hoc WLAN kapcsolat kiépítésével valósítja meg, vagyis a 24 megabites sávszélesség nem Bluetooth kapcsolat segítségével történik, de ez gyakorlatilag teljesen transzparens a felhasználó szempontjából. Mike Foley, a Bluetooth SIG vezetője kiemelte, hogy a szabvány elméletileg jelenlegi Bluetooth 2 + EDR és WLAN modult is tartalmazó eszközökre is átültethető, de mégsem valószínű, hogy ilyen frissítést kínálnának a gyártók. A Bluetooth 3.0 egyelőre nem tartalmazza az alacsony energiájú profil leírását, ám az év végén elérhető lesz az órák és pacemakerek számára tervezett átviteli megoldás is." / Szerző: (An)Dante - http://mobilarena.hu /

Az eredeti Cikk: http://mobilarena.hu/hir/elkeszult_a_bluetooth_3_0_hs.html

A 2 Cikket küldte: CTX barátom - Köszönöm!

2009. augusztus 15., szombat

Használj IE 8-at, mert az legalább jó szar!

Nos megint igen "érdekeset" alkotott a Microsoft! (Minden jog fenntartva! ;) )

Idézet ( INNEN! )

"A http://baloghpet.blogspot.com/ oldalamat az új, 8-as verziószámú Internet Explorer nem jeleníti meg. A többi böngészővel ellentétben, az IE8 nem képes betölteni a weboldalamat. Ezért az utóbbi hetek során "Blogger" weboldalam látogatottsága a korábbinak a töredékére esett vissza. Szeretném tudni, hogy Google-nak és a Blogger-nek van-e már tudomása arról, hogy a Microsoft legújabb böngészője igen sok Blogger honlapot nem képes megjeleníteni? Erre szeretnék választ kapni. Mi az, amit tehetek?
Köszönettel: Balogh Péter"

Egy válasz rá:
"A másik blogszolgáltató is megoldás. Nem akarom reklámozni de a blog.hu a legjobb választás, persze csak az ingyenesek között. Amúgy a legjobb választás a fizetős tárhely."

És egy nagyon jó meglátás a témaindítótól:

"Köszönöm szépen a válaszodat, de: 58 éves rokkantnyugdíjasként nem gondolhatok arra, hogy fizetős tárhelyet béreljek egy szolgáltatótól. Tapasztalatok híján pedig nem merek másik ingyenes szolgáltatót választani. Gondolom, az új helyre költözéssel a jelenlegi "Blogger"-es weboldalam négyes Google PageRank-jétől és a világ számos országából a honlapomra vissza-visszatérő látogatóimtól is búcsúznom kellene. Mindezt azért, mert a gőgös, öntelt Microsoft Redmondban ezúttal sem volt képes egy hibátlan szoftvert készíteni. No, ezért használok én már tíz éve Linux operációs rendszert. Nekem ugyanis gyors és stabil rendszerre van szükségem, nem pedig a Microsoft által "elkövetett" gigantikus méretű, instabil szörnyűségekre.
Üdvözlettel: Balogh Péter"

Még egy próba:

"Nem feltétlenül van így. Egy átirányítási metával át tudnád irányítani a látogatóid az új blogra.

"

És még egy mesés meglátás:

"Hááát, ennek a számomra igen hasznos információnak nagyon örülök. Nagyon hálásan megköszönöm! Nos igen! Jóllehet, az első számítógépemnek 20 évvel ezelőtt örülhettem, a legelső (286-os Olivetti) PC-m pedig 1992-ben került az asztalomra, mégis, vannak az informatikának olyan területei, amelyekkel korábban azért nem foglalkoztam, mert arra a mindennapi munkámhoz szükségem nem volt. Azt gondolom, el kell gondolkozzak azon, hogy váltsak-e másik szolgáltatóra. Kérjek-e mástól ingyenesen használható tárhelyet? Abban ugyanis a legkevésbé sem merek reménykedni, hogy a Microsoft majd kijavítja a legújabb böngészőjét. Jómagam eddig eddig is elkerültem a MS Internet Explorert, de sajnos, még sokan használják, ahelyett, hogy Firefox-ot, vagy Google Chrome-ot tennének a gépükre.
Még egyszer megköszönöm a tanácsaidat, segítségedet.
Üdvözlettel: Balogh Péter"

Linux / Firefox párti szemeim örülnek ezeknek a hozzászólásoknak! ;)
Gáznak tartom az MS hozzáállását. De van verseny! Firefox, és újabban a Chrome! Tehát rá lesznek kényszerülve...
..vagy mégsem?
Bár ahogy a Redmondiakat ismerem...
Más elkészíti, ők meg profitálnak belőle! Win7-ből kiszedhető az IE! Teljesen eltávolítható! Minek dolgozzanak ők vele?
Megteszi más, ingyen!

A továbbiakhoz meg olvasd el a linkelt oldalt. ( Itt is olvashatod. )

Firefox Pluginek, amiket érdemes használni, vagy amiket használok

Nos a lista közel sem teljes, de folyamatosan bővítem.
(Utolsó Frissítés: 2013.01.11.)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ToolS:
  • FireFTP: Böngészőbe épülő FTP Kliens. Könnyű, jól használható! - Klikk IDE! 
  • AddBlock: Egyre inkább a Vírusirtók - Kémprogram keresők/eltávolítók álltal is ajánlott kiegészítés, amely a böngészésünket teszi biztonságossá! - Klikk IDE! (Bővebb információ - leírások ITT találhatóak, de én is írtam róla: ITT! )
  • Ehhez egy AddBlock szigorú szűrési lista letölthető INNEN! Igen jó, és a készítője segít is az esetleg felmerülő hibák esetén! (Igen, ugyanaz az oldal, mint a leírásnál! És ott is megtalálod a lista linkjét.)
  • NoScript: Az oldalon futó Scripteket lehet vele letiltani, nagyban növelve a biztonságot. Letölthető INNEN!  És írok róla pár szót ITT!
  • Video-, és Zene letöltő a youtube-ról. (Később keresek egy általános letöltőt is, ami bármilyen oldalba ágyazott videót letölt, és felteszem.) Easy YouTube VideoDownloader: https://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/easy-youtube-video-downl-10137/ vagy a közvetlen link ITT!!
  • Fordító: A Google Fordítója, ami csak az oldalon kijelölt szöveget fordítja le, nem az egész oldalt! :D Figyelem! Van, amikor csak ha a beállításainál Magyar nyelvre állítod, akkor fog működni! Néha nem veszi automatikusan észre, hogy milyen nyelvű az alaprendszer, főleg ha nem magyar nyelvű böngészőt telepítesz fel!

  • Kép használat közben:



  • Teljes Weboldal mentése Képként, vagy PDF-ként.
    1. ScreenGrab: (A nem látható területeket is lefényképezi, ami csak a lefelé - felfelé görgetésnél kerül elő) Mostanában ritkán használom van jobb is. Azért ITT találod, (Esetleg a Mozilla Firefox oldalán is ITT ) vagy tessék a közvetlen Link ITT a telepítéshez!
    2. FireShot 0.98.26: Weblapok mentése képként. (A nem látható területeket is lefényképezi, ami csak a lefelé - felfelé görgetésnél kerül elő) Jelenleg ez használom, bővebb tudású. Képes PDF-et, JPEG-et, GIF-et, PNG-t, BMP-t készíteni a teljes weboldalból. Mozilla oldal ITT, Weblapjuk ITT, vagy a közvetlen telepítési Link ITT!
    3. pdfit: "Lehetőségünk van PDF és JPG formátumú mentésre valamint választhatunk a látható vagy a teljes oldal közt is. A beállításoknál pedig testre konfigurálhatjuk a minőséget és akár szürőket is alkalmazhatunk a képre, hogy a mentésünk egyből megfelelő külsővel esetleg elforgatva szülessen meg.
      Sajnos az apró segítség igazán képek mentésekor remekel, a generált PDF minőség hagy némi kívánni valót maga után." - Reméljük ez utóbbit valamelyik verzió majd javítja! (A leírást Innen emeltem át.) Közvetlen telepítés Linkje ITT!
    4. Print pages to Pdf: "A Firefox böngészőhöz rengeteg kiegészítő létezik, amely egyes weboldalakból PDF dokumentumokat tud készíteni. A Print pages to Pdf azonban egy olyan addon, amely egyszerre több weblapból, fülből vagy kedvencből is képes erre a feladatra.  A dokumentum teljesen testreszabható, a papírmérettől kezdve a margón át egészen a fej- és láblécig. Szintén megadható, hogy csak szöveget vagy szöveget és képet is tartalmazzon a fájl." (A leírást Innen emeltem át.) Közvetlen telepítés Linkje ITT!

    -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

    Game:
    • Ogame kiegészítők - FoxGame (3.5-tel is!) - Klikk IDE! 
    • Ogame kiegészítők - NeoGame (3.5-tel még nem!) - Klikk IDE!
    -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

    Webszerkesztés-, és DeBUG kiegészítők:

    • FirePHP - Hasznos fejlesztéshez. ITT, vagy a közvetlen Link ITT! 
    • FireBug - Hasznos segítség hibakereséshez, belenézhetsz oldalak CSS, HTML, JavaScript kódjába sokkal részletesebben is. Közvetlen telepítési Link ITT!
    • stb. (Nemsokára felsorolom ide a FireBug, és a FirePHP testvéreit.)

    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Kapcsolódó Cikkek: A Biztonságos Böngészés alapkövei, - Reklámszűrés IE alatt, - Firefox Pluginek frissítve,

    2009. augusztus 14., péntek

    torrentezés - okosan

    Gondoltam írok már egy kicsit a torrentezésről is, épen elég embert érdekel a téma.

    Nos nekem a legjobban az uTorrent Kliens program ( Magyar uTorrent Portál de innen is - Klikk Ide! - letölthető.) vált be, azt használom, ha éppen valamire szükségem van.

    Mivel éppen elég oldal foglalkozik azzal, hogy mit jelent, és hogyan kell használni, csak 1-2 érdekességre hívom fel a figyelmet, mintegy kiemelésképpen.

    Sok Szolgáltató ugyan nem tilthatja / tilthatná a torrentezést, de korlátozza a havi adatforgalmat, illetve bizonyos - a torrentek által használt portokat, szolgáltatásokat szűrnek.
    Ez ellen hatásos, ha a kliensebben az adatforgalom titkosítását állítod be! Ha nem tudják "értelmezni" az áthaladó adatot, kénytelenek tovább engedni, mert nem tudhatják, hogy mi az!
    Tehát ez abban az esetben nem tudják megvalósítani a forgalom szűrését. Illetve én abban nem hiszek, hogy nem tudják, de olyan adatforgalmakat is kiszűrhetnek/lassíthatnak vele, aminek nagy/nagyobb visszhangja lesz! Ezt azért kevésbé valószínű, hogy megkockáztatják!

    Néhány cikk ezekről a témákról bővebben:

    Cikk 1
    és ennek második oldala,
    Cikk 2
    Cikk 3
    Cikk 4

    Nos hogy megvilágítsam az álláspontomat ezzel kapcsolatban, az utolsó cikk egyik hozzászólását idézném szó szerint!!!

    "Ugye az is rendben van ha a postás felbontja a leveled, elolvassa majd visszaragasztja, és ha nem tetszik neki a tartalom akkor késve kézbesíti...

    Én ha a szolgáltatómmal kötök egy szerződést hogy havi X forintért X sávszélességet biztosít akkor neki az a dolga hogy azt a szolgáltatást nyújtsa amit kifizettem neki. Az meg pláne bicskanyitogató hogy mert hogy nagy forgalmat generál. Ha én kifizetek egy szolgáltatást X forintért akkor azt azért fizettem ki hogy cserébe a szolgáltató nyújtsa azt az infrastruktúrát amin keresztül biztosítani tudja a forgalmat amit ígért, és nem azért hogy minden hónapba kinyomtasson nekem egy számlát ami kifizethetek."

    A hozzászólást "midnight coder" követte el.



    Ebben minden számomra is fontos érv el is hangzott, nem is fűznék hozzá különvéleményt.

    Szerk.: Két igen érdekes leírás (Már sokkal inkább hozzáértőknek szóló!) a szolgáltatók által használt forgalomszűrés/forgalomkorlátozásról:

    Leírás 1
    Leírás 2 - Mivel ez utóbbi Angol nyelvű, így a google fordító általi "nyers" fordított változatát linkeltem be. ( Eredeti Angol nyelvű ITT! - Google Fordító ITT! )

    Ennyi egyenlőre elég is lesz, talán a későbbiekben még foglalkozom a témával.

    2009. augusztus 6., csütörtök

    Hihetetlen, hogy minden Új Microsoft termék kiadásával állandó Hangkártya, vagy néha más Driver problémák hadával kell birkózni.
    Egyszerűen nem értem, hogy miért kell az egyszerű felhasználók életét ennyire megkeseríteni!
    Nem tudom, hogy mit képzel magáról a Microsoft, hogy ha valaki vett legálisan egy Windows-t, plusz vett egy Alaplapot integrált Hangkártyával, akkor ezzel miért nem érik be. Miért kell a felhasználókat újabb dolgok megvételére kényszeríteni. Gusztustalan üzleti húzásnak tartom, hogy egy régebbi alaplaphoz nem adnak engedélyt az alaplap gyártójának, hogy az újabb rendszerükhöz Driver frissítést adjon ki, de a gyártótól is, hogy nem is szeretne frissíteni, mondván ezzel rákényszeríteni a felhasználót, hogy új kártyát vegyen. Szóval megy az egymásra mutogatás.

    Közben hozzáértő programozók a háttérben szép csendben elkészítik a hiányzó Drivereket, természetesen ezeket a Hackereket egyből veszélyesnek kell ítélni.

    Amin jelen esetben kibuktam, az egy alaplapi AC97-es Integrált Hangeszköz. Igaz, már jó párszor összeakadtam vele. Addig nincsen is gond, amíg megvan az alaplapi telepítő, (Bár újabb rendszer esetén ezt is fújhatjuk.) de ha nincsen meg, akkor jönnek a gondok!

    Nézzünk 2 konkrét példát: (Érdekes. Mindkettő ASUS alaplap, és mindkettő AC97.)


    Megkísérlem felsorolni, milyen AC97-es Hang-drivereket érdemes keresni, hányféle Chipszettel gyártják azokat, és ezekhez hányféle Driver van. (Ha újabb Infó kerül ezzel kapcsolatban a birtokomba, akkor frissítem a bejegyzést!)

    Tehát a következők AC97 Típusokkal találkoztam eddig:
    1. Realtek (RTL)
    2. Via
    3. SiS
    4. Ecc
    5. SoundMax Audio
    A későbbiekben igyekszem elérhetővé is tenni ezeket a Drivereket, és készül egy leírás arról is, hogy miként döntheted el, melyikkel kell illeszteni az eszközt.

    2009. augusztus 2., vasárnap

    Emberi Hülyeség

    Nos az emberi Hülyeség határtalan. Ezt a kis kütyüt a DVD Elterjedésének kezdetén árulták, hogy vissza lehessen tekerni a Filmet, és közben nézni a másikat. Elég sok ember bedőlt neki.

    Rutinból sok ember megvette, a Videós korszakból emlékezve, milyen jó is ez....